Mi történt az évben

Nagyjából semmi, de mégis olyan sok minden. Munkahelyet váltottam, mert az előző azt mondta, hogy nincs több pénz folytatni, így mikor választanom kellett 3 lehetőség közül a legnyugalmasabbat választottam. Elmentem hát a +Shopping All webáruház-hoz dolgozni.

Új meló király, meg minden, hiszen én választottam ;) De hát nem az a tele-kihívásokkal fajta. Meglepően furcsa, hogy a felelőség nem az én vállamon van. Furcsa, mert előtte ha valami nem volt jó, akkor mindig én voltam az aki le van baszva aztán majd én kommunikálom a tettessel a problémát. Most csak azért vagyok csesztetve, amit én csináltam. Meglepően jó érzés, de másik oldalról, mert rossz. Hiányzik, hogy vázlatokkal és specifikációkkal töltsem a napjaimat. Hiányzik, hogy folyamatosan toszogatva legyek a csapat problémáival. Jelenleg az egyetlen dolog, ami úgy igazán kihívást jelent, hogy valahogy vigyem a cég Google+ oldalát. Mivel programozó vagyok nem pedig marketinges, meg egyéb kapcsolódó munkabeli így ez nehéz. Nem tudom mit szabad és mit nem. Remélem azért kialakul ;)

Mi változott még? Sok embert ismertem meg évközben. Elsősorban +Google+ és +Geeklist segítségével. Elindítottam kisebb nagyobb sikerekkel a Folyam (+Folyam.info, +[Dev] Folyam.info és ez a [+[Yitsushi] Folyam.info oldalt) családot. Kisebb azért, mert például a Dev-re nem igazán került még tartalom. Nagyobb azért, mert a Folyam-on sikerült valamit kezdenem a #hangout-al. Ismét kisebb azért, mert az is kimaradt mostanában. Még nem tudom melyik merre fog menni, de az életem tele van ezzel az érzéssel. “Olyan nincs, hogy sehogy nem lesz” hangzott el a napokban egy koncerten, +Peter Meszaros szájából a mikrofonon át a fülünking rezonálva mondta el, hogy biza néha szar, de lesz, mindig lesz valagy ;) Köszi. Néha elfelejtem. Szóval a Folyamon még nem tudom mi lesz, de lesz valami az biztos. Van jópár ember aki mindig (még ha néha csak egy +1-el is) segít. Egész évben nagyon sok embernek köszönhetek nagyon sok mindent. Nem is tudnám felsorolni így meg se próbálom bocsi ;)

Beindultak a közösségek, aminek köszönhetően újabb adag kéretlen értesítőhalmaz zuhant a nyakunkba. +Blake Dashed, +Olivér Molnár és +Ákos Szimmer közreműködésével beindítottuk a Magyaroknak szánt Google+ közösséget. Majd 300 tagja van és eddig túl sok támadást nem kapott. Ennek azért örülök =)

Mi volt még? Hja… #ingress is elindult nem is olyan régen. Sokakat megmozgatott, volt akit kevésbé. A legnagyobb réteg viszont azt hiszem az volt, akik sokat vártak és nem kapták meg azt amit reméltek. Tél van. Az indulással várhattak volna fél évet, hogy az aktív játék tavasszal induljon be, amikorra már például fixálódik a működés és az embereknek nagyobb kedve van kimozdulni. Remélem hamar itt lesz a tavasz, meleg és jó idő, aztán sok ellenállóval és felvilágosulttal mászkálhatunk a városokban és úton-útfélen meg-megihatunk egy-egy szódát közösen.

Volt karácsony is. Szerencsére idén nem volt az a hatalmas áradat, hogy hjaj boldogat, meg hjajdejajdejó. Én személy szerint nem szeretem a karácsonyt. Meg vannak az okaim biztosan, de nem szeretem. Örülök, hogy nem volt 1.5 hétig tele a folyamom vele :D

No meg persze Noémi is tovább fejlődött vagy két szintet ;) Nem tudom mi lenne velem, ha ő nem lenne itt. Valószínűleg már feladtam volna mindent. De nem így történt, úgyhogy köszönök mindent Noémi, mindent. (Neked is +Mau Palantír)

Mi vár rám? Ugyan az ami rátok ^^. Fogalmam sincs. De így a legjobb. Ha tudnám, akkro már nem lenne izgalmas. Akkor semmiben sem lenne más az életem összessége, mint egy rajzfilm, aminek már láttad a végét vagy egy könyv aminek már elmondták, mi lesz a következő 50 oldalán.

comments powered by Disqus