Apokalipszis a világvége után

Mindenki nagyon várta már a vihart. Mindenki jó előre tudott erről, hogy ez most eléri Budapest-falvát is, ahol bizony sokan mégis a viraban szaladtak búvóhelyet keresni. Persze, gondolom mindenki a vihar előtti hűsítő szellő miatt kiment lehűteni a testét.

Sokan úgy gondolták ez a hőség, ami volt az már a világvége. Ezután pedig jött még egy világvége. Először kezdte egy kis fúvással, már az is nagyon szép volt és aki itt volt mellettem az látta, hogy mennyire örültem a látványnak (attól függetlenül, hogy én speciel szeretem, ha meleg van).

No itt el is ment a lakásban az áram, amivel a net is, szóval nagyon örültem neki ;) És ezután kezdődött az igazi bódulat. Én szerintem ennél még vihart nem nagyon éleveztem jobban, még az egyetemi gólyatáborban sem, ahol a nagy katonai sátrakat a benne lakó emberek együttes erővel tartottak a földön és volt akit a sárorral együtt megemelt a szél pár centire a föld fölé.

Szerintem nagyon szép volt. Pár fa is — az utcánkban konkrétan egymástól nem messzire három is — kicsavarodott a földből örömében vagy épp bánatában.

Lehet sokaknak nem tetszett, akik épp kint tartózkodtak, de régen láttam ennyire szép és gyors vihart. Lenyűgözött. Nektek vannak képeitek? Videóitok? Osszátok meg kommentben, ami olyan azt utólag “belefrissítem” ebben a cikkbe is akár ;)

Most látom csak, hogy bizony jópár cserép is lepergett a közeli házakról. Nem is kevés.

comments powered by Disqus