Budapest Pride 2015 képekben

Idén is elindult a Pride menet (és célba is ért). Sokan voltak, sok-sok különböző nézetet képviselve. Mind azért mentek, mert bizony még mindig nincs elfogadva. Van olyan ami nem hogy elfogadva nincsen, de még csak nem is tudnak róla az emberek.

Szóval délután 4 óra felé már erősen gyülekezett a nép.

Egy kordonsoron kellett ehhez átjutni, rendőrök között. Majd egy előszoba után táskavizsgálás után a második kordonon is át kellett menni. Siralmas, hogy erre szükség van. Ezután minden csoport szépen várt, amíg a sor el nem indul és a saját csoportja nem kerül sorra. Voltak ott tanárok és voltak ott tanárok, akik csak azért voltak ott, hogy hirdessék az elfogadás fontos. Voltak ott meleg lányok, meleg fiúk, keresztények, támogató lelkűek, érdeklődők, a különböző nagyobb városok csoportjai, aszexuálisok, transzneműek, poliamória csoport és még sorolhatnám. Egyszóval rengetegen voltunk.

Kisvártatva elindult a tömeg. Mivel eleve nem lehet értelmesen lezárni az utcákat, így a kamionok mögül indul a tömeg, megelőzi a kamionokat, majd így előre kerülve vezeti a sort.

Mindenki nagyon jól érezte magát. Mikor nagyon meleg volt, akkor vizzel locsolták egymást az emberek, beszélgettek, nevettek. Egyszóval tényleg jó volt a hangulat.

Voltak ott idősek, fiatalok, öltönyösek, tarajasok. Nagyon színes volt a társaság és itt most nema szivárvány színű kis zászlókra és a ruhákra gondolok, hanem korosztályban és stílusban.

Szépen kényelmes tempóban, napsütésben sétáltunk végig a kijelölt útvonalon. Mondjuk a híd környékén már több víz fojt a hajakon keresztül a földre, mint amennyit az emberek ittak, de ez mellékes 🙂

Néhol meg-megálltam elő, s hátra néztem, de egyik irányban sem láttam a sor végét, maximum sejtettem, hogy hol van.

Voltak akik fapofával sétáltak, s voltak akik örültek mindennek, még annak is, ha éppen valaki véletlenszerűen arrafele fotózik egyet.

Egy idő után a semmiből előkerültek (talán a kamionokról?) hideg citromos limonádék (citromos sör?), amik igen nagy örömöt okoztak azoknak, akiknek a kezébe jutott akár csak 1-2 másodpercre is. Én belekóstoltam, de úgy döntöttem, hogy a langyos buborékmentes ásványvíz jobb lesz nekem.

A híd már vészesen közel volt és jelezték is gyorsan, hogy bizony próbáljunk meg azért ne egyszerre lépni és úgy menetelni, mert lehet nem lesz jó vége.

Amikor a híd közelépre értünk, gonodolom a sor eleje akkor ért a híd végére, rengeteg ballon szállt az égbe. Noémi nagyon szerette 😀 Minden egyes lufit meg akart mutatni, de rengeteg volt.

Egészen a végéig nem találkoztunk úgy igazán “gyűlölköző” emberekkel, jó messzire volt a felvonulástól a lezárt rész széle. Ami nagyon fájt az a végén, ahogy mentünk hazafele, akkor a gyerek még lengette a papírzászlót és nagyon örült egy kapott kitűzőnek is, ami a szoknyáján volt.

Elfele menet egy csapat “szerverző” feliratú láthatósági mellényes ember megállított minket és mondta, hogy rakjuk el a cuccokat, mert itt még vannak rendőrök (a rendezvénytől már relatíve messzebb), de kintebb már nem és az a szokása az agresszív fajtának, hogy kintebb támadnak rá azokra, akik a rendezvényről hazafele mennek. Ez nagyon elszomorított, mert hát mi csak hazafele megyünk. Remélem előbb utóbb ezek az emebrek vagy összeköltöznek egy lakatlan szigetre vagy elfogadják, hogy hülyék és inkább otthon maradnak.

A rendőröknek pedig külön köszönet, mert nagyon nagy számban ott voltak, állták az erős napsütést és nagyon készségesek voltak minden tekintetben. Örülök, hogy legalább van aki megvédi a Pride menetet a “bentről” jövő támadásoktól.

comments powered by Disqus